A nagy degradáció

Itt most nem a kontraszelekcióra gondolunk, ami részben egy jellemző természeti jelenség, amit az ember csak még jobban elterjesztett – saját magát illetően is. A nagy degradációval jelen esetben a természet működésének legalapvetőbb sajátosságára, és ennek az elvnek az emberi kiiktatására utalunk, nevezetesen ’az egyén semmi, a faj minden’ elvére, ami lehetővé teszi a silány rendszeres kiiktatását. Az ember esetében viszont már nem. Hogy a folyamat mikor kezdődött, nem tudjuk. Talán az első bandavezér, vagy arra is alkalmatlan varázsló megjelenésével. Annyi bizonyos, hogy tömeges előállításuk a kiváltságosok kasztjának megjelenésével kezdődött, és szinte az egész világra a rabszolgaság intézményének eltörlésével egyfelől, a nemesség betiltásával másfelől tetőzött. (Persze ugyanerről szólt a nemesség is korábban, csak kicsiben.) A demokratikus intézmények elvileg kifejezetten erre teremtettek (természetesen semmi közük hozzájuk, hiszen maguk a demokratikus intézmények is csak teoretice, illuzórikusan, látszatként léteznek). Valójában még a II. világháborúban is tömegeket áldoztak fel az eszme oltárán, méghozzá tömegként, nem egyének gyülekezeteként, de utána, még a 60-as években is a demokrácia fellegvárának tekintett USA-ban is atomkísérleteket végeztek tízezreken, amerikaiakon, fiatalokat és terhes nőket téve ki atombomba-robbantások közvetlen hatásainak, hogy vizsgálhassák a konzekvenciákat, aztán a vietnámi-háború... Szerencsére a 3. évezredre ilyesmi már bajosan elképzelhető a fejlett világban, és ez nagy eredmény. (Jó, ez egy bárgyú beszólás volt, de hát néha én is ellankadhatok.) Hamarosan lesznek egyéni gyógymódok, egyéni gyógyszerekkel és gyógyászati eljárásokkal, gén szintű egészségvizsgálat és egészségmegőrzés, valamint kezelés. Ugyanakkor hogy az állam kevesebbet, a jelenleginél összehasonlíthatatlanul kevesebbet vegyen el az egyénektől (a jelenleginek akár 2-5 százalékát csupán), valamint hogy még erről a kis elvonásról is az egyének maguk (persze tömegével, szavazva) rendelkezhessenek, annak nem látom még a kezdeményeit sem, pedig technikailag megvalósítható volna – ráadásul jóval könnyebben és olcsóbban, mint a fent nevezett genetikai holmik –, de az akarat, az újraelosztás fölötti döntés visszarendelése az illetékesekhez, az adófizetőkhöz, a választókhoz, ez az akarat hiányzik alapvetően.

A természet ugyanakkor nem ismer egyént, fogalma sincs az egyéni akaratról, ambícióról, az szaporodást ír elő minden szaporodni képes egyed számára, az az erőforrásokért való ádáz harcot rója az egyedekre, tekintet nélkül egyéb szempontokra. Az ember ugyanakkor minden egyes egyént félt és óv, ami végső soron a faj kipusztulásához vezet. Hogy melyik a jó, az megint nehéz kérdés, de én hajlok arra, hogy ez a kontraszelektív, fajellenes, minden egyént óvó rendszer a jó. Az erőszakos, a mindenen túli óvás értékét azonban kétségbe vonom. Mert miért baj az, ha valaki iszik vagy drogozik? Mi lehetne belőle, ha nem tenné? Jó állampolgár, jó adófizető, meg ilyenek. De hát ez társadalmi érdek, és bizonyos értelemben egyénellenes. Ugyanígy a társadalmi intézmények zöme. Brutálisan egyénellenes! Az egyén nem akar adót fizetni (még ha a részben, vagyis egyes elemeiben, mint pl. a közrend védelme és az egészségügyi ellátás biztosítása miatt érdekében is állna az adófizetés, vagyis egy pártatlan szerv működtetése, mert alapvetően magánbiztosítási formában mindezek működtethetőek lennének), az egyén nem akar katonáskodni, elvont, egyre jelentéstelenebb fogalmakért (mint a haza és haladás meg egyebek) az életét kockáztatni, az egyén nem akarja, hogy a rendőr ok nélkül megállíthassa, hogy bírósági engedély nélkül behatolhasson a lakásába, hogy az ő pénzével a politikusok szabadon bánjanak, hogy számára el nem ismert felekezetek és egyházak részesüljenek az ő nehezen megkeresett pénzéből és pompás épületeket húzzanak belőle annak legnagyobb dicsőségére, akit az adott egyén egyébként el nem ismer stb. Ne áltassuk magunkat, az egyén nem szociális lény, mint pl. a hangyák. De a szocialitás és egyéb borzalmak is ráerőszakolhatóak, mint a kutyákra is bizonyos viselkedésminták, pitizések, és ugyanúgy idomítható mindkettő. A humán szocialitás nem is jelent egyebet.
Minden bizonnyal ugyanakkor elképzelhető egy ennél sokkal szabadabb rendszer, minimális elvonással. Ugyebár csak a pártatlanságukat lényegükként tudó intézmények fenntartása elengedhetetlen és az esélyteremtés, esélykiegyenlítés. Az összes többi egyéni szándékok és lehetőségek szerint működtethető. (Persze lehet arányosítással segíteni a rettentő anomáliákon.) Aki egyáltalán nem akar egészségbiztosítást fizetni, az nem is kaphat semminemű ellátást (vagy ahogy utaltunk már rá, csak bizonyos szintű ellátást kap – ez már régóta létezik az USA-ban). Aki nem fizet a tűzoltóknak, annak a házát hagyják majd leégni stb. Így mindenki maga döntheti el, milyen szintű szociális biztonságot akar. De persze ezzel együtt jár az adók elképesztő mérséklése is (mint mondottam, a jelenlegi szint 2-5 százalékáig akár). Ma Magyarországon 2 millió munkavállalóból 800 ezer állami alkalmazott, 60 ember tart el 40-et, aki ellenőrzi őt, beszedi a pénzt tőle, nyomoz utána, és azt keresi, mit követett el, hogy jól megbüntethesse. Ez az arány több mint nevetséges. 60 emberre 1-ellenőrnek sem szabadna jutnia! Az informatika korában erre nem is igazán volna szükség, de hát akkor óriásira nőne a piaci kiszolgáltatottság. Igen, de ez előbb-utóbb így is, úgy is elkerülhetetlen, csak éppen ez a rettenetes apparátus drasztikusan csökkenti az aktuális dolgozók versenyképességét a piacon, mert az igen magas elvonás nem éppen a vonzó befektetői jelenségek közé tartozik.

Olyan rendszer még nem létezett, ahol mindenki szinte egyenlő esélyekkel indul, és a befektetett munka, valamint a szándékok és a tehetség döntené el, hogy mire viszi. Márpedig ez az igazi demokrácia, nem pedig az elosztás diktatúrája, a kontraszelektív eljárások érvényesítése és elterjesztése, mert az retrográd, ember- és egyénellenes, haladásellenes. Márpedig nincs olyan sok időnk, hiszen a világ egy komoly borulás előtt áll, amit nem borúlátásból mondok, hiszen én hiszek a működő rendszerekben, sőt csakis abban hiszek. Nem azért, mert olyan még nem volt, hogy sehogy sem lett volna, hanem, mert a működő rendszerek általában felülkerekednek a működésképteleneken. A sebesség azonban nagy kérdés.