Jelentőségek

Gondoljuk meg, hogy mi egy olyan fajról beszélünk, aminek semmi jelentősége, semmi magasabb értelme, oka, jövőbeli feladata, bármi, ami magamagán túlmutató volna. Szabad az ilyeneket kizsigerelni, a múlt elavult intézményeinek feláldozni, mint a rendőrség jelenlegi működése, az államegyházak, a katonaság, az ellenőrző és politizáló testületek... Ez utóbbinak maga a létjogosultsága is erősen kérdéses, mert az EU-ban az önálló nemzeti jogalkotás az eliminálandó holmik közé tartozik (felszámolásuk folyamatban), de ugyanúgy az önálló pénzügypolitika és egyebek. Elegendő volna egy fejlett EU tag intézményeit és jogrendszerét átvenni, akár még az aktuális intézkedéseket is szolgaian lekövetni. Mert ugyan ki volna képes egy tízszeres létszámú, többszörös fejlettségi szintű országot a maga elmaradott humán anyagával okos intézkedésekben túlszárnyalni. (Sőt, jól tudjuk, hogy itt még a gyorsuló ütemű lemaradás sebességének mérséklése is megoldhatatlan feladatként tornyosul.) Minek ezeket a jobbára csak a lopásban jeleskedő semmirekellőket fizetni? Nem volna érdemesebb egy sikeres csapathoz csatlakozni, még ha amolyan kiskerületként, vidéki rokonként is? Ha legalább a lopások megszűnnének (vagy mérséklődnének az állami bevételek felére mondjuk), az mérhetetlen előnyökkel járna, megsokszorozná az erőforrásokat, na és inspiráló is volna. Ámde milyen nemzeti jelleg szűnne meg ezáltal a korrupción és tolvajláson kívül? Ugyanazt a táncot táncolhatnák ezután is, a tájszólás éppúgy megmaradna, meg a zsíros ételek se mennének veszendőbe. A politikai harcoknak persze nem volna hely, de hát az nem is hiányozna az ország döntő hányadának, úgy hiszem. A nemzeti jellegnek semmi köze a politikusokhoz, jogászokhoz és közgazdászokhoz (érdekes módon és egészen hihetetlenül ez utóbbiakból van a legkevesebb a politikában, holott a pénzek elosztásáról szól a politika...). A jó gazdaság elengedhetetlen, alacsony elvonás és okos gazdálkodás mellett (a megmaradt területeken), amikor sok pénz marad az egyéneknél, hogy végre saját belátásuk szerint használhassák fel a saját pénzüket, tovább él a nemzeti kultúra, méghozzá annak eleven része. Minek a régi ballasztok!? De ami továbbra is értékes – hiszen az egyének áldoznak művelésükre, gondozásukra – az megmarad, sőt gyarapszik, aminek pedig tűnnie kell, az elpusztul. Az eleven népek élő kultúrája így néz ki, de az egyes politikusok által kultúrának tartott motívumok erőltetett életben tartása semmis, ugyanis pénznyelésen kívül egyáltalán nem tud egyebet. Márpedig az olcsó cirkuszi mutatvány csupán.

De akkor mi van a kultúrák eltűnésével, a globalizációval és hasonlókkal? Hát, ha az embereknek nem kell a kultúrának nevezett vacak – már amit egyesek kultúrának neveznek – akkor annak el kell tűnnie, és minél előbb, annál jobb. (Aki meg akarja őrizni, az tegye, de ne azok pénzéből, akik erre maguktól egyáltalán nem áldoznának.) Ami értékes – az ember számára -, az úgyis fennmarad, és ez nem afféle determinizmus, hanem csak annak kijelentése, hogy az érték mindig helyi értékkel bíró holmi, lokálisan érvényes, és igazán fölösleges például az olyan ádáz tulajdonságokat, mint a vérfürdő rendezés (ami a történelem legnagyobb részében az erények erényének számított!) fenntartani, vagy ugyanígy a vallást, mert hogy az történelmünk része, ha nem is szép, de legalább gyilkos, ádáz, erőszakos, brutális része. Mindkettő az, de mindkettő elavult. Aki nem így gondolja, az őrizgesse csak, és áldozzon fenntartására, aki viszont nem így érzi, attól ne lopják el a pénzt ilyesmikre.
Az individuális kultúra egyetemes jelentőségek híján a helyi és pillanatnyi igényeknek való megfelelést jelenti. Az egyén védelme pedig a jogintézmények feladata, és ott nem is történik dinamikus változás, leszámítva az egyenlő jogok valós megteremtését, ami még várat magára, és amiben igen fontos volna az előrelépés.