2007. október 14., vasárnap

Az élet jelensége

Mit tudunk?

Azt például, hogy nagyon nehéz laboratóriumban életet előállítani olyan helyzetből, amikor csak atomok és egyszerű vegyületek állnak rendelkezésre.

Azt is tudjuk ugyanakkor, hogy az élet bizonyos formái képesek különböző eszközökön egészen nagy távolságokat úgy beutazni, hogy virulenciájukat ne veszítsék el.

Végül azt tudjuk, hogy 200 milliárd nap és legalább százszor annyi bolygó van csupán a Tejútrendszerben, vagyis húszezermilliárd életre alkalmas objektum, ami milliószorosa a lottóötös valószínűségének. Még ha nincs is más világegyetem, csak az, amelyet érzékelünk, akkor is további százmilliárdos szorzóval kell ellátnunk a galaxisok számát illetően előzőleg adódott számainkat. Így, együttvéve pedig már 99,9999999999999999999999999999999999999999999999999999999 százalékos valószínűségről vagy még magasabbról kell beszélnünk az élet dolgában. Persze más kérdés az adott időpillanatban való élet, és hogy az élet milyen formája az, ami a különböző helyeken megtalálható, és vajon szén alapú-e. Igen valószínűtlen például, hogy máshol az élőlényeknek szemük legyen, mivel az egy igen primitív szerv, a rádióhullámos, mikrohullámos kommunikáció és adatgyűjtés is sokkal fejlettebb és probábilisebb. Az emberi intelligencia pedig annyira fejletlen és az agykapacitás, tárhely, gondolkodási sebesség, komplexitási készség olyannyira primitív, hogy teljes mértékben vélhetetlen (józan ésszel, és nem elborult, bigott aggyal legalábbis), hogy máshol ilyen, pontosan ilyen vagy eléggé hasonló lények lennének. (Már pusztán ez elárulja az ufóhívőket, mennyire hazug világban élnek.) A közlekedésre is az egyik legalmatlanabb eszköz a láb, a két láb pedig egyenesen katasztrofális. Egy fejlett lény bizonyára bogárszerű, pókszerű, 6 vagy 8 lábú, esetleg lökhajtásos, 2 fejű, mert így sokkal biztonságosabb sérülés esetén az idegi működés folytatódása, de ez is csak egy kép voltaképp (és igencsak fantáziátlan, földhözragadt).

Sajnos Darwinnak szinte semmiben nincs igaza. Nem a legalkalmasabb fejlődik ki, és nem is az marad meg. Nekünk ez jutott, de remélhetőleg máshol az intelligencia szerencsésebb csomagolást kapott, és sikeresebben is működik. Ha pedig olyanfajta intelligenciák működnek mindenfelé, amelyek nem válnak pusztítóvá (bár mi a földi agyacskánkkal ilyet még elképzelni sem tudunk), akár a természet legtöbb élőlényénél, akkor ők a legszerencsésebbek. Olyan intelligencia amúgy sem elképzelhető, amely egy afféle bonyolult (bár a hiedelemmel ellentétben ki kell jelentsük: nem bölcs) rendszert, mint a természet, irányítani tudna, sőt javítani a folyamatait, márpedig akkor nincs is ilyenre szükség. Hozzá kel tegyük azonban Neumann után szabadon, hogy a verseny és az együttműködés együtt jobb, mint vagy az egyik, vagy a másik külön. Tehát kell az erős egoizmus, a brutális önérdekhajhászás, de a tiszta szem is, amely látja az időleges szövetkezések előnyeit. Egy szuperfejlett lényt effélének képzelek, semmiképpen nem érzelgősnek, hiszékenynek, vallásosnak, mint amilyen az ember.

Fogjuk fel egyszer s mindenkorra, hogy nincs szükség az emberi értelemben vett újítva alkotó intelligenciára a világegyetemben! Ránk pedig – buta, beképzelt lényecskékre meg végképp nincs. Az ember távolról sem szükségszerű, leginkább véletlenszerű, ideiglenes, hamar múló, és teljes mértékben jelentéktelen.

(Csöndben megjegyezném még, hogy bár az élet az anyag természetes velejárójának tetszik, ugyanez az intelligenciáról – vagy arról a bugyuta rágódásról, amit mi gondolkodás néven emlegetünk – már nem mondható el. Ez úgy is felfogható tehát, hogy mi vagyunk az egyetlen intelligens lények, de az igazság inkább ahhoz közelít, hogy mi sem vagyunk azok, mert intelligencia nem létezik. Butáskodás viszont igen. Tehát az ember az egyetlen buta lény az univerzumban? Nem hangzik túl biztatóan, szó se róla.)

Nincsenek megjegyzések: