Elöljáróban

Már 30 éve minden nap ugyanazt a kérdést teszem föl magamnak, de mindig egy kicsit más, fejlettebb, erősebb választ adok rá. Az ezredik alkalom éppúgy mérföldkő volt a gondolkodásomban, mint a tízezredik. Aki abban reménykedik, hogy az én kiforrott válaszom lehet az ő válasza is az emberi létre, az jócskán téved, mert ennek gyakorlatilag semmi esélye. Mások vagyunk, más tapasztalatokkal, mások alkatilag, a diszpozíciókat, érzékenységeket tekintve is, az egész genotipikus és fenotipikus felépítésünk olyannyira eltérő, hogy egyáltalán nem engedi meg a másolást. Sokáig ez a gondolat tartott vissza attól, hogy közöljem eszmélkedésem egy pillanatnyi állapotát, meg hát ez a fránya pillanatnyiság is, hiszen mire megjelenik a művem, már teljesen másképp gondolkodom, és egyáltalán nincs kedvem vitatkozni senkivel a meghaladott szellemi pillanataim egyikéről, egy tetszőlegesen kiválasztottról. Sőt, magukban a vitákba sem hiszek. Mégis, mint ahogy én tanultam számtalan előttem élt zsenitől, ugyanúgy az én gondolataim is hasznosak lehetnek mások számára.

A tudást fel kell építeni, mégpedig strukturáltan, ahol az alapstruktúra az adott gondolatok születésének környezetét adó hely és kor, a mindennapi élet motívumai, az öltözködés, étkezés, munka, együttműködés, szex, közösség, szokások. Aminek általában jelentőséget tulajdonítanak, a politika, a hatalom, a törvények szinte teljes mértékben jelentéktelenek, és mindig is azok voltak. A szokás dönti ugyanis el, hogy mi az, amit az emberek tesznek, és mi az, amit nem törvény ide, rend oda. Ha például ma valaki megszorul és megszabadul a könyvtárától, hifijétől, autójától, ékszereitől, az ha egy év alatt meghaladja a 100.000 forintot, amit sok esetben bizony meghalad, az után személyi jövedelemadót kell fizetnie, de ezt élő ember meg nem teszi, mint ahogy az szobafestésről, lakástakarításról, bútorgyártásról, otthoni szerelési, karbantartási munkákról senki nem kér számlát, a szolgáltató meg nem ad. Pedig ezt a törvény előírja. Hány meg hány jogszabály él, amit az embereknek eszük ágában sincs betartani. Tehát mire jó a törvénykönyveket bújni, ha a hétköznapi dolgokat kutatjuk? Ugyani milyen hatással van az emberek életére az, ha egy király elfoglal egy területet, összevész valakivel, törvényt alkot satöbbi? Az emberi élet csak csordogál a maga módján, az embereket nem szokás kiirtani, mert ők hasznos termelési tényezők. Az embereknek meg szokásuk alkalmazkodni, mert ők meg nem szeretnek konfrontálódni, csak élni. Ha innentől meg kell tanulni románul is, akkor megtanulnak. Aztán persze szavakban lehet hősködni.

A kor és a környezet meghatározó, a helyes ítélethez pedig a távlatokat is látni kell. Elsőnek például meg kell érteni az ember helyét. Ha valaki nem képes átérezni a világegyetem méreteit és távlatait, akkor helytelenül helyezi el az embert magát is az univerzumban és hajlamos hamisan olyan szerepet tulajdonítani neki, amivel az nem bír. Innentől aztán minden ehhez kötődő, sőt egyáltalán minden gondolata hamis lesz. Hazugnak nem nevezném, mert nem szándékos hamisításról van itt szó, hanem egyszerű tévedésről. Tehát akármennyi időbe telik is, egyszer mindenkinek ajánlatos végiggondolnia az ember, a föld, naprendszerünk a Tejútrendszer helyét a világegyetemben. Az arányok pedig a következők. A világegyetem több százmilliárd galaxisból áll, amelyek közül a miénk, a Tejútrendszer csak egy nem túl jelentős darab. (Ráadásul a világegyetem tömegének mintegy 70%-t a láthatatlan, úgynevezett sötét anyag adja. A sötét anyag és a sötét energia együttesen a világegyetemnek mintegy a 90-96%-át teszi ki.) De még maga a Tejútrendszer is mintegy 200 milliárd naprendszerből áll, amelynek közepében ott tátong egy Sagittarius A névre hallgató mintegy négymillió naptömegű fekete lyuk, amelyik folyamatosan nyel el a mi naprendszerünkhöz hasonló naprendszereket, ahol talán ebben a pillanatban is élőlények milliárdjai üvöltik az égbe halálsikolyukat. De hát mindez olyan jelentéktelen az Univerzum szempontjából, hogy kár is rá szót vesztegetni. A világegyetemben semmi sem sorsszerű, hanem minden véletlenül jön létre, ami nem tudni, hogy ok nélküliség vagy az összevissza ütődések olyan bonyolult és véletlenekkel teli halmaza, ami intelligenciával (az emberi lehető képességeknél is milliárdszor erősebb intelligenciával) is lehetetlen. Vagyis számunkra a kutatása értelmetlen. Okokkal előhozakodni pedig oktalanság, sőt olyan fokú pimaszság, amit csak egy megtévesztésből és hazudozásból élő emberfajta merészel. Naprendszerünk és földünk létrejötte is csak véletlenek képtelen láncolatának köszönhető, ami a nagy számok okán nyilvánvalóan számtalanszor, milliárdszor és milliárdszor előfordult már és elő is fog fordulni minden sorszerűség nélkül. Az is igen valószínű, hogy az anyag természetes velejárója az élet. Hogy mikor hol milyen formája, szén alapú vagy egyéb (cink, vas, kobalt, hidrogén vagy egyéb alapú), az egyelőre nem behatárolható mint jellemző megvalósulási forma, és az sem, hogy a variálódása során, az egyre komplexebb formulák létrejöttével milyen környezetben, mennyi idő alatt milyen szintre jut el. Csak viszonyításképpen, a lottó ötöstalálatra – amire köztudottan gyakorlatilag semmi esélyünk – egy a 45 millióhoz a sansz, vagyis 45 millió szelvénnyel biztos a telitalálat. Gondoljunk csak bele, mi mindenre van 100 százalékos esély egy milliószor, sőt sok ezermilliárdszor nagyobb halmazban!!! Mennyire jelentéktelen is egy elem ebben az elképesztő, emberi ésszel felfoghatatlan halmazban. Ha ezredmásodpercenként pusztul el egy hozzánk hasonló föld bolygó, akkor vajon milyen jelentősége lehet a mi kis vacak földünkön bárminek is?! Valójában ehhez mérten kell szemlélnünk földünket magát, rajta az életet és bennünket, mint az élet időleges, véletlen megjelenési formáját.

Ha sorsszerűtlenségünk időlegességünk és jelentéktelenségünk igazi tudatára jutottunk és azt mélyen ét is éltük, éreztük, vérünkké, valónkká vált, csak akkor léphetünk tovább. A tiszta tudat, a hazudságmentesség, vagy ahogy gyakorta nevezem: a realitás az irrealitással, irracionalitással, képzelgéssel, idealizmussal, vallással szemben, nem valami rossz érzés. Tiszta, szép, tágas és erős érzés. Nem kell többé hazudozni, és ez jó. Nem kell áltatni magunkat, determináltatni, jelentőséget hazudni magunkba, hanem tisztán és egyértelműen élhetjük az életünket. Nem kell a jelentőséget hajszolnunk, nem a megváltás a dolgunk, hanem az élet, az örömteli, hazugságoktól mentes, boldog élet, amiben van időnk és energiánk azokkal törődni, akiket szeretünk akik velünk törődnek, nem szükséges nemlétező holmikra pazarolni az időnket, szellemekben hinni, degradálni azt, ami van, hogy jelentőséget hazudjunk abba, ami nincs. Csak a jelen van. A múlt és a jövő nincs. Volt vagy lesz, de nincs, és ez a leglényegesebb tulajdonsága. Egyébként a balhitekkel, a régebbi nappal is folytatott álmodozással és önnyugtatgatással együtt is szép és érdekes az emberi élet. Ha megtanuljuk kicsemegézni az ócska maszlagból a szépet, amin gyönyörködhetünk, akkor az emberi szellemi és fizikai brutalitással együtt is sok szépséget találunk a múltban. Mint ahogy nem rémisztő belegondolni abba a gáz- és porfelhőbe, amiből naprendszerünk több szerencsés pillanatban a közelünkben történt szupernóva robbanás kedvező hatásai okán született, ami milliárdszor milliárd alkalommal megtörténik újra meg újra, hogy az a bődületes számú csillag előálljon, amelyek közül a többség már nem létezik, amikor nézzük éket.

Még mindig a dimenziókhoz tartozik az élet megjelenése földünkön. A kék- és a zöld moszatok, az oxigént termelő baktériumok igen érdekes korai élőlények. Földünk 4,6 milliárd éves, rajta az élet legkorábbi fosszilis nyomai 3,5 milliárd évesek, ami igen figyelemre méltó kor. De ha csak 3 milliárd évesek lennének ezek a bájos prokarióták, sejtmag előtti egysejtűek, az úgy is érdekes. Talán az óceánok mélyén működő vulkánok forró és savas környezetében alakulhatott ki az élet. Az élettelen anyag szerveződési során – úgy tűnik – óhatatlanul előáll az élet még akár extrém körülmények között is, sőt csak ott igazán, mert egyfajta stabilitást, védettségét igényel az élet. Az élet velejárója a szaporodás és a variálódás, minden bizonnyal nem amiatt a biológiai logika miatt, amit Darwin elképzelt, mert ott feloldhatatlan ellentmondás feszül a specializálódás és a változásnak való ellenállás, azaz a rugalmasság között. De nem is a plauzibilis, hihető magyarázatok megléte vagy meg nem léte itt a lényeg, hanem hogy a két fenti jelenség együtt hozza létre az egyre komplexebb szerveződéseket, a prokariótákból az eukariótákat és így tovább. Hogy a vírusok helye hol található, az még rejtély, de kétségtelenül szerepük létfontosságú, mint ahogy a variálódásban a torzióknak, mutációknak a kozmikus sugárzás vonatkozásában is.

A földi élet szempontjából a legfontosabb és legszebb jelenségek a nagy kihalások voltak. Az elmúlt fél milliárd évben (kambrium) 5 jelentősebbről tudunk úgy mint ordovícium végi, késő devon, perm végi, triász végi és kréta végi. Elsősorban a perm végi, amelyben a földi fajok mintegy 95%-a elpusztult, ami lehetővé tette talán az első szuperfajok megjelenését és eluralkodását földünkön, a dinoszauruszokét. Azok 65 millió évvel ezelőtti kipusztulása pedig az emlősök fölemelkedését, kifejlődését a patkányszerű lényekből és elburjánzásukat. Ha most is jönne egy nagy kipusztulás, akár az ipari tevékenység, akár egyéb tényezők miatt, nincs okunk, mint hogy azt feltételezzük: ismét egy gyönyörű történek kezdődnek a élőlényfajok fejlődésében vagy változásában. Lehet, hogy az ember helyett is egy fejlettebb lény venné át az uralmat, ami miatt az ember kesereghetne ugyan, de mit tesz ez a bárgyú nyafogás az élet szempontjából. Az embernek sem a fizikuma, sem, sőt különösen az idegrendszere nem alkalmas a valóság vizsgálatára. Itt az ideje egy fejlettebb gondolkodási és kommunikációs képességgel megáldott lény létrejöttének és eluralkodásának földünkön!

Addig is, mi, igényes emberek, dolgozzunk azon, hogy hozzuk ki a tehetségesebbekből a maximumot, azokból, akik örömüket lelik képességeik csiszolásában, akik az önfejlesztés megszállottai. A kényelmes, lusta, gondolkodásukban korlátozott, a vallásos, hívő lényekkel szemben a szabadon, innovatívan, önállóan gondolkodó lényekre gondolok itt, az emberiség egy aprócska töredékére, talán ezredszázalékára, vagy még kevesebbre, pár magyarra, de néhány ezer vagy tízezer most élő emberre a földön, ami már elég sok. Nem biztos persze, hogy vannak ennyien, de jó az esély arra, hogy mégis így áll a helyzet. Nekik nincs sok idejük, nem pazarolhatják energiáikat hitványságokra, tévénézésre, újságolvasásra, ponyvaregényekre, mozira, híradóra, ivászatra, társasjátékokra, családra, feleségre, gyerekekre, haverokra, pénzhajszolásra, sportra, politikára, klubokra, olcsó élvezetekre. Nekik tanulniuk kell. Elsősorban önmaguktól. Látniuk kell az utat, végig kell haladniuk azon, amin az ember végighaladt, hogy megalkossák a saját válaszaikat.